top of page

Így segítünk

Tegyük együtt élhetőbbé Ferencvárost! Az FKA hidat képez az adományozók és a támogatást keresők közt, közösségfejlesztő munkát végzünk.

%C3%89l%C5%91%20ad%C3%A1s_2019_FKA_fot%C

Alapítványunk kifejezetten helyi, kerületi kezdeményezések beindításához vagy fejlesztéséhez vár segítséget Ferencvároshoz kötődő magánszemélyektől és vállalatoktól.

Ha van egy nagyszerű ötletetek, mint Ferencvároshoz kötődő civil szervezetnek vagy itt működő közösségnek, lehetőségetek van támogatásért fordulni hozzánk.

Támogatóprogramjaink

Alapok

Zwack Alap

A Zwack Nyrt. által támogatott Alap elsődleges célja hátrányos helyzetű, tehetséges fiatalok edukációjának támogatása. Az Alap létrejöttét Zwack Péter halála után lánya, Izabella kezdeményezte, majd Ferencváros legrégebbi családi nagyvállalata is csatlakozott hozzá. A 2020-as pandémiás veszélyhelyzet idején az Alapból első közt adhattunk a kerület legnehezebb szociális helyzetben lévő családjaink krízis-támogatást, melyből a Horizont Alapítványon keresztül tisztítószerek, fertőtlenítők és tartós élelmiszerek kerültek ezekbe a háztartásokba.

Bővebb információ: Barna Erika barna.era@fka9.hu

Központi Alap
Az FKA kuratóriuma által kezdeményezett Központi Alapba korábbi meghirdetett pályázati maradványpénzek kerültek abból a célból, hogy az összegből további helyi támogatásokra legyen később lehetőségünk. Legutóbb a Rádió9 – a kerület civil hangja fejlesztését támogattuk belőle 2020 tavaszán. Olyan helyi informális és bejegyzett közösségek és szervezetek programjait támogatjuk az Alapból, amelyek fejlődése látható, de éppen egy pillanatnyi tovább lendítésre van szükségük.

Bővebb információ: Barna Erika barna.era@fka9.hu

Krízis Alap

Egyszeri, célzott támogatást nyújtunk olyan ferencvárosi civil projektek vagy szervezetek számára, amelyek egy megváltozott külső körülmény hatására bajbajutott embereken vagy csoportokon segítenek (pl. járvány okozta veszélyhelyzetben), illetve szervezeteknek, amelyek  – hasonlóan önhibájukon kívül - maguk is működési krízisbe kerültek.  2020-ban a ferencvárosi bp (British Petrol) támogatásának köszönhetőn 2,2 millió Ft-os Gyorssegélyt tudtunk adni 6 helyi projektnek, 200-500 ezer Ft-ot szervezetenként. Ugyancsak ennek az együttműködésnek a keretében közel 100 laptopot osztottunk ki kerületi civil közösségeknek az online működésüket segítve.

Bővebb információ: Barna Erika barna.era@fka9.hu

Adománygyűjtő rendezvényeink és közösségfejlesztő programjaink

Élő Adás

A londoni The Funding Network szervezettel együttműködve, 2015 óta rendezzük meg itthon ezt az általunk adaptált programot, ezt a különleges és szórakoztató, zártkörű közösségi adománygyűjtő estet. Minden alkalommal 3 innovatív projekt mutatkozik be egy kötött forgatókönyv alapján, s vendégeink helyben ajánlják fel támogatásaikat. Alkalmanként 100-120 kerületi kötődésű magánszemély és vállalkozó adományoz, akiknek így lehetőségük van személyes élményre alapozni döntésüket. Az FKA nem csak az estek teljeskörű lebonyolítását vállalja, de a bemutatkozó csapatok „speakereinek” felkészítését is. 2020-ban immáron hatodik alkalommal és online kényszerültünk megrendezni az estet egy követes adománygyűjtő kampánnyal kombinálva, melynek során a három szervezetnek együtt 6,4 millió Ft gyűlt össze. Az Élő Adás hat éve alatt 18 projekt számára több mint 21 millió Ft támogatáshoz jutott.

Bővebb információ a programról: Miklusicsák Aliz miklusicsak.aliz@fka9.hu

Élő adás_2019_FKA_fotó_Csoszó Gabriella
Élő adás_fotó_Csoszó Gabriella (123).JPG

Swimathon

2016 óta rendezzük meg évente (hagyományosan júniusban) ezt a nemzetközi szinten már jól ismert, Magyarországra általunk adaptált adománygyűjtő kampányt és rendezvényt. A Swimathonokon jó ügyekért úsznak olyan civilek, „nagykövetek”, akik a vállalt úszás kihívásukat megelőző 4 hétben adományt gyűjtenek, a saját ismerőseiket megszólítva. A kampány záróakkordja pedig a Swimathon Budapest közösségi esemény, melynek a Kőér utcai uszoda ad otthont.

 

Bár 2020-ban sajnos a Swimathon a pandémiás veszélyhelyzet miatt elmaradt, az esemény hazai történetében eddig 24 ferencvárosi kötődésű projekt számára, közel 470 úszó, 60 millió Ft-ot gyűjtött. Évente 7-8 program indulhat a Swimathonon, melyeket nyílt és meghívásos pályázati úton választunk ki. Az FKA nem csak a rendezvény teljeskörű lebonyolítását vállalja, de 2-3 hónapos előkészítő munkában a nagykövetes adománygyűjtő módszer tapasztalatait is átadja résztvevőknek, működteti az online kampányfelületet és irányítja a központi kommunikációt. A programba vállalkozók, nagyvállalatok munkatársai is bekapcsolódhatnak. 2021-ben június 19-re tervezzük a Swimathon Budapest 2021 rendezvényt.

Bővebb információ a programról: Oláh Roland olah.roland@fka9.hu

swimathlon-9733_edited.jpg

Új Szomszédaink - Sokszínű Ferencváros

A Global Fund for Community Foundations által támogatott, szakaszosan 2018 óta tartó projekt keretében szisztematikusan szeretnénk bemutatni Ferencváros sokszínűségét és egyben erősíteni egy befogadó kerület számunkra vonzó ideáját. Korábban a kerületben élő külföldek helyzetét felmérő kutatást végeztünk, a kapcsolatépítés termékeként egy utazó fotókiállítást is szerveztünk az itt élő külföldiek személyes tárgyairól és történeteiből. A Mesélő Tárgyak kiállítás képei előbb a Ráday Korzó eseménysorozatának helyszínein, majd a Központi Vásárcsarnokban, a kerületi Szabó Ervin könyvtárban és a Budapesti Corvinus Egyetem aulájában voltak láthatóak. 2020-ban „Főzd meg a világot!” címmel hat részből álló gasztronómiai video-sorozatot indítottunk, melyben Ferencvároshoz kötődő bevándorlók mutatták meg, hogyan készül kedvenc ételük. Személyes történeteiken keresztül bepillantást nyerhettünk szülőhazájuk kultúrájába, de az alkalmi “szakácsok” meséltek Magyarországra kerülésükről és kerületi kötődésükről is. Nigériai, szír, indonéz, török, angol és marokkói ételek kerülnek terítékre az FKA Facebook- és YouTube-csatornáján.

Bővebb információ a programról: Polyacskó Orsolya  polyacsko.orsolya@fka9.hu

Rádió9 - a kerület civil hangja

2019-ben egy olyan online kommunikációs csatornát hoztunk létre helyi kötődésű civilekkel, amely diskurzust generál a kerület közügyeiről és állampolgári civil aktivitásra ösztönöz. A program kezdetben alapítványunk támogatásával jött létre, ma velünk szorosan együttműködve, de önálló szellemi műhelyként dolgoznak. A megjelenő témákról és azok megvalósításáról a kerületben élő és/vagy dolgozó stábtagok, mint helyi tapasztalati szakértők döntenek. A program egyszerre helyi médium és közösségfejlesztő projekt is, amennyiben a rendkívül színes kerületi közösség tagjainak (civilek, vállalkozók, politikusok, helyi szakértők, művészek) megszólításával zajlik. Jelenleg egy kis technikai igényű, könnyen disszeminálható programról van szó, amely hosszú távon több tízezer helyi háztartásba juthat el. Az induláskor hosszabb tematikus élő műsorokat készített a csapat pop-up kitelepülésekkel a kerület különböző pontjain, majd járvány ideje alatt lakásstúdióból szóltak a műsorok, a későbbi korlátozások óta pedig heti podcastokkal jelentkeznek. A Rádió9 együttműködő partnerei a Kilencben az élet oldal és Tilos Rádió. A korábbi műsorok/podcastok és a róluk írt cikkek, a radio9.hu oldalon érhetőek el. 2020-ban az innovatív társadalmi projekteket díjazó SozialMarie nemzetközi pályázaton, a jelentkező 299 projektból a Rádió9 bekerült a legjobb 35 projekt közé.

Bővebb információ: SarkadiPéter info@radio9.hu

Rólunk mondták

Kustár Blanka

Anyahajó Egyesület

"Jó tudni, hogy a bajban mindig számíthatunk az FKA-ra."

bottom of page