top of page

ferencvárosi közösségi hackatHon

2021. október 15-17.

 

Öt állampolgári kezdeményezés kapott lendületet az első ferencvárosi ötletmaratonon

sajtóközlemény

Két egészségügyi, egy oktatási-nevelési és egy környezetvédelmi-fenntarthatósági projektötlet született az október 15-17. között megrendezett Ferencvárosi Közösségi Hackathonon: támogató csoport az eltérő fejlődésű gyerekek szüleinek a felismerés és az elfogadás korai szakaszában –  felnőtt fogyatékos gyermeküket ápoló családok tehermentesítése  –  a lakosság előtt is nyitott és művész-diákok által megálmodott iskolai közösségi tér –  hétköznapi problémákat a tudomány eszközeivel feldolgozó és játékos applikációval kiegészített oktatási program – és egy a helyi háztartásokat hulladékmentes megoldásokkal, közösségi komposztálással támogató, komplex zöld program mellett köteleződtek el a csapatok. Az itthon még új módszernek számító 48 órás ötletmaratont a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány (FKA) szervezte helyi lakosok, civil szervezetek és nagyvállalatok bevonásával, helyszíne a Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium és Kollégium épülete volt.

Közel negyven résztvevővel zajlott le az első Ferencvárosi Közösségi Hackathon. Az előzetesen jelentkezők mind olyan kerületi kötődésű személyek voltak, akik vagy egy általuk égetőnek tartott helyi problémával érkeztek a zártkörű találkozóra, vagy azzal az elszántsággal, hogy aktív állampolgárokként szívesen dolgoznának mások által hozott ügyeken. A közösségi hackathon elsődleges célja az volt, hogy az ott megalakult csapatok egy-egy egészségügyi, oktatási vagy fenntarthatósági kérdést körüljárva, együtt tervezzenek megvalósítható projekteket. Ebben a munkában közösségfejlesztésben és projekttervezésben jártas mentorok is részt vettek, az ICG Tanácsadó cég pro bono munkatársi segítsége mellett. Az ötletverseny 7 tagú zsűrijét Matolay Réka zsűrielnök, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója és az egyetem Science Shop programjának vezetője, Czibere Zsolt, a tavalyig kerületben működő bp (British Petrol) képviselője, Fenyvesi Péter, az FKA kuratóriumának elnöke, Reiner Roland ferencvárosi alpolgármester, Scsaurszki Tamás az FKA alapítója és Ráday utcai lakos, Szőke Attila a Vianova útépítő Zrt. igazgatója és Vágvölgyi B. András újságíró, a 9magazin főszerkesztője alkották.

Oláh Roland, a projekt koordinátora hangsúlyozta, hogy az esemény verseny jellegének ellenére ebben a közös játékban nem volt rossz ötlet, pusztán azon múlott, hogy mely kérdésekkel foglalkozott egy-egy-egy csapat a beérkezett 16 ötletből, hogy az ez alkalomra megjelent részvevők milyen probléma megoldásában érezték magukat a leginkább kompetensnek és/vagy motiváltnak. A maratoni rendezvény célja volt az is, hogy a valóban alulról jövő kezdeményezések az eredetileg IT szektorban született hackathon versenyek feszített forgatókönyvéhez hasonló módon kerüljenek kidolgozásra. Olyan tervek születtek a hétvégén, amelyek képesek lehetnek további elköteleződéseket generálni, más kerületi partnerek támogatását is bevonzani, ill. belátható időn belül megvalósuló akciókat is létrehozni. Az itt született ötletek elsősorban nem egymással versenyeztek, hanem a civil társadalomban is sokszor érzékelhető tanult tehetetlenségen, az állampolgári közönyön akartak felülkerekedni, ami a szervezők és résztvevők egybehangzó visszajelzései alapján reményt keltően sikeres volt.

A fődíjas első helyezett az FKA 140 ezer Ft értékű szakmai díját és a Zwack Unicum Nyrt. 200 ezer Ft-os támogatását az egyik legígéretesebbnek tartott Cumifa projekt nyerte, amelynek ötletgazdája egy hét éves, hiperaktív figyelemzavarban és autizmusban is érintett kisfiát nevelő édesanya volt. Deák Barbara kezdeményezése arra a személyes problémára épült, hogy bár az ő gyermekének a szakértői bizottság szerint jelenleg 11 féle fejlesztést kellene kapnia, állami segítséggel mindössze 1-et tudnak ebből igénybe venni. S mivel az eltérő nevelési igényű gyerekeket nevelő családok egyelőre izoláltan, közös érdekvédelmi nyomásgyakorlás nélkül, önerőből nem tudják megoldani a problémáikat, most egy aktív szülői klubot szerveznek a kevés, de a korai felismerés szakaszában létfontosságú helyi információk megosztására. Idővel szülői hálózatot szeretnének létrehozni, amelyben az érintett családok - melyek közül az édesanya már 25-30 kerületi családdal kapcsolatba lépett - közösen próbálnak meg majd változást elérni. A projekt szimbóluma és névadója a Cumifa lett – beépítve magába egy másik hozott ötletet is – egyben kifejezve annak üzenetét is, hogy míg a szerencsésebb családok a gyerekeik egy-egy életszakaszán gondtalanul átsiklanak, másoknak ez nagy nehézségek árán és csak közösségi támogatással sikerülhet.

Ugyancsak egészségügyi témán, de más célcsoportért dolgoztak a második helyezettként 100 ezer Ft értékű szakmai támogatást nyert Szabad Anyák projekt tagjai is. Ők első lépésben havi 8 óra szabadidőt/fő szeretnének biztosítani azoknak a felnőtt gyerekeiket ápoló, most 12-13 tagú, idősebb szülői közösség tagjainak, akik élethelyzetükből adódóan és szakszerű támogatás híján, jelenleg is folyamatos, 24 órás otthoni szolgálatra kényszerülnek.

Harmadik helyezettként az FKA 60 ezer Ft értékű támogatását nyerte a Képző Klub projekt, amelynek keretében alapvetően Kisképzős diákok terveznek egy olyan helyi kulturális- közösségi teret kialakítani és működtetni saját iskolájuk épületében, amely elsőként a helyi diákok, idővel pedig az utcáról betérő érdeklődők előtt lenne nyitott.

Negyedik helyen végzett az egyéni igényekhez illeszkedő, komplex Zöldelő projekt, amely a ferencvárosi háztartások hosszútávú „zöldítését” tűzte ki célul. Ők első lépésben egy közösségi komposztáló rendszer kiépítését tervezik, amelynek fontos eleme lesz egy lakosok által könnyen elérhető, zöldhulladékleadó piaci stand, illetve vegyszermentes tisztítószerek csomagolásmentes forgalmazása. Utóbbihoz olyan tároló eszközöket használnának a program résztvevői, amelyekhez szintén Kisképzős diákok terveznének design elemeket.  

Ötödik helyen a Fel-találók! nevet kapott oktatási projekt végzett, amelyben szintén egyéni igényekre felépülő és mobil applikációval is támogatott, a tudomány módszereit és eredményeit közérthető és hasznos formában alkalmazható életvezetési célú kezdeményezés születhet. A negyedik és ötödik helyezett csapatok 30, illetve 40 ezer Ft-os vacsorautalványt nyertek az FKA-tól, melyek a kerületi Jedermann Kávézóba érvényesek.

 

További felajánlásként a Szabad Anyák, a Képző Klub és a Zöldelő projektek gazdái megjelenési lehetőséget kaptak az immáron VII. Élő Adás közösségi adománygyűjtő esten. Az  FKA által szervezett Élő Adások  keretében az elmúlt 6 évben már 16 projekt kapott több mint 21 Millió Ft támogatást. Czibere Zsolt, a bp (British Petrol) képviseletében projektenként 50 ezer Ft-ot máris felajánlott az estre készülő hackathonos programokra, míg Matolay Réka a Science Shop nevében tett szakmai együttműködési felajánlásokat.

 

Az első Ferencvárosi Közösségi Hackathon szakmai programját a lengyelországi Filantrópia Fejlesztési Akadémia támogatta és a hazai Közösségfejlesztők Egyesületének szakmai együttműködésével jött létre. A rendezvény költségeit támogatta több helyi kötődésű nagyvállalat és vállalkozó: a K&H, a Zwack Unicum Nyrt. és a bp (British Petrol), természetbeni támogatók voltak a Nándori Cukrászda, a Dúzsi Bor Budapest és az EspressoShop.hu.

 

 

Előzmények:Ismered azt a viccet, amikor a háziorvost, a szoftverfejlesztőt, a péket és az iskolaigazgatót két napra összezárják Ferencvárosban, Veled?

Vegyél részt ötletmaratonunkon 40+ kerületi szereplővel. Fókuszunk az ENSZ által megfogalmazott Fenntartható Fejlesztési Célok közül az egészség és jóllét, a minőségi oktatás, valamint a fenntartható városok.

Ötletből terv

Jelentkezz Ferencváros első közösségi hackathonjára, ahol számodra is fontos kerületi ügyekre keresünk együtt megoldásokat! Van egy ötleted, vagy csak szeretnél segíteni? Itt a helyed!

Segítünk összehozni egy szuper csapattal, akikkel megvalósítható tervvé formálhattok egy helyi ötletet.

Sőt! A három legjobb ötlet akár tovább is juthat a novemberi VII. Élő Adás közösségi adománygyűjtő estünkre, ahol még pénzt is gyűjthettek a megvalósításra.

Ötletgazdák és résztvevők kerestetnek

Az első Ferencvárosi Közösségi Hackathonon szándékosan nem szorítjuk szűk keretek közé a lehetséges ügyekről/problémákról való gondolkodást. A fent sorolt témák mentén olyan ötleteket várunk, amelyek jobbá, élhetőbbé, biztonságosabbá, egészségesebbé, tisztábbá tehetik a kerületet.

A  javaslat szóljon az itt élőkről, az itt élőknek. Járuljon hozzá ahhoz, hogy azok is könnyebben jussanak hozzá alapvető fontosságú közösségi javakhoz, akik eddig  valamiért ebben akadályoztatva voltak. Olyan ötleteket fogunk tudni beválogatni a versenybe, amely mellé nem csak az ötlet gazdája, megálmodója tud odaállni, de társakat is talál annak kidolgozásához. Társakat találni magán az eseményen is lehet, sőt, ez a  egyik kiemelten fontos állomás lesz.  Az ötletek megvalósításának helyszíne tehát Ferencváros lesz, de ötletet, javaslatot bárki, lakóhelyétől függetlenül is hozhat.

Mi fog történni a két nap alatt?

Ötletbörzével kezdünk október 15-én, amely során segítünk abban, hogy a legnépszerűbbek  köré csapatok szerveződjenek, akiknek két napjuk lesz arra, hogy az ötletet minél részletesebben kidolgozzák. Ehhez a munkához a csapatoknak szakértő mentorokat biztosítunk, akik segíthetnek abban, hogy minél gördülékenyebben, hatékonyabban folyhasson a közös gondolkodás.

A folyamat végén a csapatok bemutatják  a már kész projekttervet, amit egy zsűri értékel. Három csapat/projekt számára lehetőség nyílhat arra, hogy az FKA  november végi  VII. Élő Adás  adománygyűjtő estjén támogatókat szerezzen a megvalósításhoz.

Következő lépések

Október 1-ig

jelentkezés a hackathonra

Október 4.

a résztvevők kiválasztása, visszajelzés

Október 15-17.

hackathon esemény egy ferencvárosi helyszínen

Mi a Hackaton?

Mi az a hackathon?

A hackathon kifejezést a hacking és a marathon szavakból alkották, jellemzően kétnapos üzleti ötletversenyekre. Magyarországon a 2010-es évek elejétől szerveznek hasonló versenyeket, elsősorban a start-up világ vállalkozásösztönző eszközeként. 

A módszer lényege, hogy  a szervezők nagyon különböző területekről, helyzetekből érkező magánszemélyeket igyekeznek bevonni, hogy sokszínű csapatokat alkothassanak a 48 órás eseményre, akik újszerű, akár szokatlan módon tudnak egy-egy, a résztvevők által hozott problémára, kihívásra válaszolni. Az ötleteket versenyeztetik, majd a legnépszerűbbek kidolgozására - jellemzően 3-6 fős- csapatokat alakítanak, akiknek egy hétvégéjük van arra, hogy az ötletből egy működőképes projekttervet  hozzanak létre.

Ezt a módszert némi átalakítással közösségi-társadalmi ügyekben  dolgozó szereplők is átvették, elsőként Észtországban és immáron  már elmondhatjuk, hogy számos külföldi példa nyomán Magyarországon is lezajlott  nemrégiben egy sikeres  „szociális” hackathon esemény.
A versenyt zsűrizés zárja, amely egyfajta rangot ad az élen végzett ötleteknek, de az igazi eredmény az, hogy a résztvevők megtanulnak közösen dolgozni, elkötelezettjei és  megvalósítói lesznek az általuk kidolgozott projektnek.

 

A program a C. S. Mott Alapítvány finanszírozta a Global Challenges Local Solutions Program keretében valósul meg,  amelyet a Lengyelországi Filantrópia Fejlesztési Akadémia működtet. Funded by the C.S. Mott Foundation under the Global Challenges Local Solutions Program run by the Academy for the Development of Philanthropy in Poland. 

 

A teljesebb képért nézzétek meg ezt a videót, melyben  Bugarszki Zsolt szociálpolitikus mesél az észt "szociális" hackathonok tapasztalatairól! 

bottom of page