top of page
Élő adás_fotó_Csoszó Gabriella (123).JPG

9. Élő Adás

Közösségi Adományozó Est
2023. december 4.
Meininger Budapest Grand Market Hall

Éljük át együtt annak az örömét, amikor a környezetükért tenni akaró, elkötelezett emberek közösségi álmainak megvalósulásához magánemberek, vállalkozók és nagyvállalatok közösen járulhatunk hozzá!

Az Élő Adás egy zártkörű, exkluzív közösségi esemény, melyet első ízben a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány rendezett meg 2015. novemberében, a The Funding Network angol szervezet adománygyűjtő rendezvényeinek mintájára. Azóta, hagyományörző módon minden évben -kivétel nélkül, még a covid időszak alatt is- megrendezésre kerülő eseményünk, töretlen sikerrel zajlik.

A limitált férőhelyekre érdemes most regisztrálni!

Három izgalmas közösség mutatja be projektjét:

Éjszakai pingpong

Az amerikai Marylandben már 32 éve éjjelente kosárlabda-meccseket rendeznek a fiataloknak, hogy lekössék a  agresszív energiáikat, amit addig bandázásra, bűnözésre használtak. 

Ezt az ötletet ültette át 2010-ben a Horizont Alapítvány; csak a labda picit összement, kosárlabdából pingpong lett. 

A kezdeti 10-15 fő pillanatok alatt 30-35 főre nőtt, és elérhetővé vált bárki számára. 

 

"Iszonyú jó volt látni, mikor a nyugdíjas bácsika együtt játszott a pakisztáni ételfutárral, vagy azzal a kamasszal, akit sötétedés után az utcán valószínűleg messze elkerült volna"

 Bázsa-Mosó László 

projektkoordinátor, Horizont Alapítvány

Szabadsuli

A Szabadsuli olyan veszélyeztetett gyerekeknek nyújt közösségi élményeket, akik tanulásban akadályozottak, kedvezőtlen életkörülmények közt élnek, vagy vendégmunkások, menekültek gyerekei. 

 Játékos, non-informatív oktatási módon szerzik meg így a tudást. E nélkül a szabad, megtartó fejlesztő közeg  nélkül ők könnyen iskolaelhagyókká válhatnának.

 Nyolc fejlesztő intézmény szakemberei működnek együtt a gyerekekért.

"Van kreatív írás, zene, dráma, tánc, kézműves, henna foglalkozás, meseterápia, de fairplay foci is"

Kovács Annamária  

Szabadsuli egyik szervezője

RÉT - Ráday Élő Tér

A Ráday Utcai Színházak (Stúdió K, Másszínház, Kettőspont, Itt és Most, Pinceszínház, VerShaker) az idei Ráday Utcai Színházi találkozóra már készítettek egy közös előadást. Most ezt a kooperációt fejlesztenék tovább egy 6 hetes színházi és civil workshop fesztivállal. 

"Szeretnénk, ha a színházak színészei, alkotói valahogy összevegyülnének. A Stúdió K rengeteg báb előadást csinál, vagy ott van a Másszínház, ahol fogyatékkal élő és ép színészek dolgoznak együtt. Az ő munkamódszereik megint egészen mások. A cél az, hogy különböző műhelyek legyenek, a nagyon szakmaitól, a teljesen közönség csalogatóig."

Formanek Csaba

Kettőspont Színház vezetője

Program

Ajtónyitás és állófogadás: 18:00

Élő Adás: 18:30-21:00

Helyszín: Meininger Budapest Great Market Hall

Csarnok tér 2, 1093, Budapest

Élő adás_2019_FKA_fotó_Csoszó Gabriella  (5).JPG

Az Élő Adás egy zártkörű, exkluziv közösségi esemény. A regisztráló vendégeinktől azt kérjük, hogy az est folyamán minimum 10 000 forinttal támogassanak egy nekik tetsző projektet! A helyszínen kártyás-, utólag online fizetéssel lesz lehetőség adományozni.

BIGGEORGE_ALAPITVANY_az_eselyekert_logo_.jpg

Kiemelt támogatóink:

Támogatóink:

dúzsi_logo.png
sutiflotta logo.jpg
nandori_cukraszda_logo_220x200.png
Meininger.jpg
bottom of page